Gyertek MTK meccsre ingyen!

Az MTK Budapest labdarúgó klub vezetősége, szakmai stábja és játékosai szeretettel invitálnak bennünket

a 2019-2020-as bajnoki évad soron következő hazai mérkőzésére, 2020. február 16-án (vasárnap) 18:00 órai kezdettel

az Új Hidegkuti Nándor Stadionba.

 

Az MTK  összeszedett mindent, amit a meccsről tudni kell:

A bajnokság során tizenkettedik ellenfelünk hazai pályán a Békéscsaba 1912 Előre csapata lesz a labdarúgó NB II-ben.

A két együttes egymás elleni vetélkedése több évtizedre nyúlik vissza, első alkalommal 1974. augusztus 31-én találkoztak a felek, melyet további 51 összecsapás követett, ebből 48-at az élvonalban rendeztek.

Az első osztályban csapatunk 25 alkalommal nyert, tízszer született döntetlen, tizennégyszer pedig ellenfelünk örülhetett.

Az NB II-ben eddig lejátszott három mérkőzésből egyszer győztesen hagytuk el a pályát, két ízben pedig döntetlenre végeztünk, így mindkét osztályban felénk billen a mérleg nyelve.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban eddig egyszer találkoztunk a Békéscsabával, a 2017/2018-as másodosztályú bajnokság 22. fordulójában Lencse László duplájának és Torghelle Sándor találatának köszönhetően 3-0-ra nyertünk.

Legutóbbi összecsapásunkat az idei bajnokság 5. fordulójában vívtuk, akkor idegenben fordulatos találkozón 3-3-as döntetlen született, együttesünk góljait Lencse László, Vass Patrik és Simon András szerezte.

Vendégük a bajnokságban a 10. helyen áll, listavezető csapatunk 22 ponttal előzi meg őket. Az idei két tavaszi fordulóban egyaránt döntetlent játszottak, idegenben a Vasas FC, hazai pályán pedig a Nyíregyháza Spartacus FC ellen, míg mi két sikerrel kezdtük az idényt.

 

 

Jelentkezni, 2020. február 13. (csütörtök) 13:00 óráig lehet az alábbi regisztrációs címen!

REGISZTRÁCIÓ
 
https://forms.gle/4xADkAMEYLmsc6e49

Iratkozzon fel hírlevelünkre!