Kulturális programok novemberben is

A József Attila Színházzal való együttműködésnek köszönhetően novemberben is térítésmentes, illetve kedvezményes színházlátogatásra invitáljuk az Érdeklődőket.

Az alábbi előadásokra a gyermekvédelemben élő gyermekek és fiatalok, valamint a gyermekvédelemben dolgozó munkatársak és hozzátartozóik számára az előadások a NENESZ támogatásával térítésmentesen látogathatóak.

Együttműködő partnereink számára az előadások kedvezményesen az előadásoknál megjelölt áron látogathatóak, ennek részleteiről és menetéről a regisztrációt követően küld a NENESZ tájékoztatást.

Az előadások helyszíne: József Attila Színház Budapest, XIII. Váci út 63. Érkezés és jegyátvétel előadás előtt fél órával.

A József Attila Színház is nagyon figyel a vírus elleni védekezésre. A bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítők találhatóak és testhőmérés után lehet belépni az épületbe. A Színház egész területén a maszk viselése kötelező!

Előadások:

2020. november 03. (kedd) 19:30 óra – A pillangók szabadok (Partnereink számára 2000 Ft/db)

Don az anyja túlzó szeretetétől menekülve New Yorkba költözik, hogy beindíthassa zenei karrierjét.  A jómódú családból származó fiú egymaga bérli garzonlakását, ám amikor a színészi ambíciókkal bíró Jill költözik a szomszédba, a papírvékonyságú  falaknak köszönhetően egycsapásra megváltozik minden. A fiatalok látszólag semmiben nem hasonlítanak egymásra, máshogy gondolkoznak, máshogy élnek, de még a világot is nagyon máshogy látják, mégis különösen erős kapcsolat alakul ki köztük. Mikor Mrs. Baker váratlanul megjelenik, hogy kiszakítsa Dont új életéből, a vita hevében mindhárman kénytelenek szembesülni a múlttal, fájdalmaikkal és önmagukkal is. Az előadásban elhangzó dal Németh Dóra és Blazsovszky Ákos szerzeménye.

2020. november 08. (vasárnap) 15 óra – 9-től 5-ig c. előadás (Partnereink számára 3570Ft/db)

Patricia Resnick és Dolly Parton igazán megmondja a véleményét a férfiakról. Franklin Hart, azaz Zöld Csaba pökhendi, nagyképű és alázza a nőket… naná, ha egy férfi a főnök! De csak, míg titkárnői fel nem lázadnak… Polyák Lilla, Szinetár Dóra és Korponay Zsófi szeptember 19-től estéről estére bosszút esküsznek a női nem védelmében.

Jelentkezések legkésőbb az adott előadást megelőzően két nappal déli 12 óráig az alábbi regisztrációs linken.

REGISZTRÁCIÓ

https://forms.gle/YwbzTtdqeSQw5wP89

Információ: nenesz@nenesz.hu

A programra szeretettel várjuk Önöket.

A József Attila Színház és a NENESZ egyesület elnöksége

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
https://goo.gl/maps/SNiSwJui4C1wDvhL9