Varázscsepp – színpadon a tehetség

A NENESZ egyesület évek óta támogatja a VARÁZSCSEPP Országos Tehetségkutató Versenyt. Idén sincs ez másként, hiszen egy rendkívül hasznos és jó hangulatú versenyről van szó. Mindenkinek ajánljuk figyelmébe a 2019-es kiírást!

 

A Cseppkő Gyermekotthoni Központ a 2019. évben kilencedik alkalommal rendezi meg a VARÁZSCSEPP Országos Tehetségkutató Versenyt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fővárosi Kirendeltsége, valamint a Fővárosi Gyermekvédelmi Intézmények Üzemeltetési Szervezetének támogatásával.

 

A rendezvény a gyermekvédelmi alap- és szakellátásban élő 7-24 éves gyermekek és fiatal felnőttek számára ad lehetőséget arra, hogy megmutathassák tehetségüket különböző előadóművészi kategóriákban.

A jelentkezők az ország egész területéről, valamint határon túlról – állami, egyházi és civil fenntartású intézményekből — nevezhetnek a nevelésükről gondoskodó intézményen keresztül.

 

A kezdeményezés célja:

  • fiatalok ösztönzése, motiválása az önkifejezés fejlesztésére;
  • segítségnyújtás a tehetségek céljainak elérésében;
  • a Főigazgatóság tehetséggondozó programjába való bekapcsolódás lehetősége;
  • az esélyegyenlőség, és a társadalmi tolerancia erősítése;
  • bűnmegelőzés és drogprevenció, valamint a szabadidő hasznos eltöltése.

 

Jelentkezési határidő: 2019.február 20.

Jelentkezés módja: a varazscsepp@cseppgyermek.hu
elektronikus címre a jelentkezési lap megküldésével

 

Fontos dokumentumok:

Jelentkezési lap

Pályázati kiírás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!